Anyám titkos könyve

Két évvel ezelőtt kinyitottam a padláson egy vén koffert, és találtam benne egy csomó magnószalagot.
Kiderült, hogy anyám magnóra mondta élete rejtett titkait. Hosszú hónapokig ült a félhomályos szobájában, és mesélte a csodákat. Hallgattam anyámat, és megtudtam, miket gondolt rólam, amikor a méhében voltam és belülről adtam neki életjeleket.
Rejtélyes kapcsolatban álltunk egymással.
Sírógörcsöt kaptam.
Soha életemben így nem sírtam még.
Üvöltöttem.
Becsuktam az ablakomat, hogy ne hallják az utcán, mert jajgattam a megrendüléstől. Anyám nem is remélte, hogy én ezt a csodálatos vallomását valaha megtalálom.
„Saját színházamban nemcsak életem főszerepét játszom – de a mesém hallgatója is én magam vagyok.”

Csak annyit simítottam rajta, amennyit a könyvvé írt hanganyag megkívánt.
Együtt dolgozhattam a régóta eltávozott, túlvilági anyámmal. Nagy mesélő volt. Könyve teli van humorral, jókedvvel, komédiával és tragédiával. Életem legszebb művének – művünknek – tartom ezt a könyvet.
Azt hiszem, példa nélküli, hogy egy író az anyja szemével láthatja önmagát, és halála után könyvet ír vele.
Az a szem, amivel ő látta az embereket, a történelmet és a világot, egy bölcs asszony tekintete volt.
És roppant derűs is. Nagy tanítás rejlik minden meséjében.
Az ő titkos könyve tanít meg, hogyan kell ezen a tébolyult Földön játékosan és vidáman élni.